Információtudomány és média a 21. század elején: információs társadalom; modellek, gazdasági és társadalmi következmények.

A második bejegyzésem már a többiek által írt néhány blog-os iromány elolvasása után írom. Érdekes volt azt tapasztalnom, hogy sokan megijedtünk a blog írástól. Többes számban mondom, mert kezdetben nekem is voltak félelmeim. Ugyan én is tulajdonképpen a számítógéppel kézenfogva nőttem fel, mégis valami miatt úgy alakult, hogy sosem adtam a fejem internetes blog írására. Ugyanakkor véleményem szerint nem csak magától az internettől és a blog-tól riadtunk meg, hanem attól is, hogy hogyan fogunk tudni megfelelni ezeknek a követelményeknek. Hogyan tudjuk mindezt összeegyeztetni megszokott életvitelünkkel, munkánkkal, családdal stb.

Már nem is emlékszem vajon hány éves lehettem, amikor megvették a szüleim az első számítógépet, amit később az internet beköttetése követett. Elmondhatom magamról, hogy szinte mindig megtalálok mindent az interneten, amit meg akarok találni, amire szükségem van, amire kíváncsi vagyok, mégis tudásomat bizonyos területeken hiányosnak érzem.

Felmerül bennem a kérdés, hogy ha én fiatalon így érzek, akkor mi a helyzet az idősebb generációval? Azt hiszem elmondható, hogy az idősebb korosztály általában szkeptikusabb az internet és a számítógép világával kapcsolatosan. Ami nekik bonyolult és teljesen érthetetlen az a fiatalabbaknak egyértelmű és világos, mint a nap. Nyilván, mert többségünk ezen nőtt fel, úgymond ebbe születtek bele.

Szüleim példáját tekintve ők is folyamatosan igyekeznek felzárkózni a rohamos technikai fejlődéshez. Itt nem csak feltétlenül a számítógépre gondolok, hanem a mobiltelefonra is. Nem nézem le őket és nem tartom őket esetlennek, csak azért mert nehezebben tudják kezelni a telefonjukat és mert nehezebben látják át a számítógép működését. Tanult, nyelveket beszélő, diplomás emberek tehát nincs a felfogásukkal baj, hanem annál inkább a rohamos változásokkal és fejlődésekkel van a probléma. Idegen számukra az a sok ketyere, amiket mi napi szinten rutinosan használunk. Kérdezgetik olykor, hogy milyen az a Facebook, milyen tevékenységeket lehet ott folytatni és hogy éppen kivel beszélgetek a chat-en. Nemrég rácsodálkoztak arra, hogy hogyan tudok a mobiltelefonomról internethez kapcsolódni és úgy levelezni az ismerőseimmel, vagy akár onnan is meg tudom nézni az aznapi időjárást vagy a TV műsort. Hangoztatom, igyekeznek tartani a lépést és ez mindenképpen pozitív fényt vet rájuk.

Előző írásomban is említettem, hogy az elmúlt nyáron külföldön tartózkodtam három hónapon keresztül, messze Magyarországtól. Mindenképpen be kell látni, hogy a kapcsolattartást igencsak nehézkesen lehetett volna kivitelezni internet nélkül. Természetesen rendelkezésünkre állt a mobiltelefonunk, de nagyon drága mulatság lett volna az Egyesült Királyságba és –ból ide-oda telefonálgatni mindennap. A világhálón e-mailben, közösségi oldalon tartottam a kapcsolatot szüleimmel és barátaimmal, bár nyilvánvalóan időnként telefonon is beszéltünk.

Ez is bizonyítja azt, hogy az idősebb generáció (szüleim) akármennyire is furcsállja ezt a hatalmas internetes lázat, bizonyos esetekben csak beigazolódik a tény, hogy ez egy hasznos dolog, amivel időt és pénzt is meg lehet takarítani és mindemellett praktikus és kényelmes megoldás.

Amióta hazajöttem külföldről rendszeresen tartom a kapcsolatot interneten az ott szerzett ismerőseimmel és már a következő nyarat tervezzük. Rendkívül időigényes és drága megoldás lenne, ha mind a tizenakárhány külföldi ismerősömmel postai úton leveleznék. Bár, amikor általános iskolás voltam, akkor voltak levelező barátaim, akikkel kézzel írt leveleket váltottunk egymással, de ahogy berobbantak a technika vívmányai a borítékot hamar lecseréltük az e-mailre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mai napig ne lehetne postai úton kapcsolatot tartani bárkivel, vagy egy-egy képeslapot küldeni. Van benne egy kis ’nosztalgia’.

Hasonlóan idevágó téma, ha jól emlékszem Sz. Enikő blogjában olvastam a következőt, és mindenképpen egyetértek vele. Többen vannak a csoportban ugyebár főként levelezős hallgatók, akik munka miatt nem tudnak személyesen megjelenni a szerdánkénti előadásokon az egyetemen. Nos, ha nem lenne internet, akkor nem lenne lehetőség arra, hogy ustream-en (akár élőben, akár később) végighallgathassuk a kollokvium tananyagát. Ami értelemszerűen azt vonná maga után, hogy nem tudnánk megírni a blogunkba a bejegyzéseinket. Tehát az órai anyag ustream-en való követése is egyfajta kapcsolattartás, ami esetünkben nagyon hasznos.

Viszont pár mondat erejéig kitérnék az interneten való kapcsolattartás gyanánt az ott történő ismerkedésre. Az online chat szobák, társkereső oldalak és fórumok lehetőséget nyújtanak arra, hogy új embereket ismerjünk meg, hogy bővítsük ismerőseink körét. Ám ennek egyetlen csalóka hátulütője lehet az, hogy a másik fél által elhangzottak nem feltétlenül fedik a valóságot. Őszintén szólva én még nem próbáltam interneten ismerkedni, kicsit ódzkodom is a dologtól, de innen-onnan már többször hallottam, hogy a neten való személyleírás és bemutatkozás nem igazán felelt meg a valóságnak.

Mint fent említettem, hogy sokszor magam is úgy érzem, hogy hiányosságaim vannak a fejlődő technikát tekintve. Ilyenkor kell beszélnünk a kulturális késésről, ami azt jelenti, hogy a technikai fejlődés sokkal azelőtt jár, mint ahogy azt a társadalom képes lenne követni. Mondhatjuk, hogy úgynevezett ’fáziskésésben’ vagyunk a rohamos fejlődéssel szemben. Ez a jelenség véleményem szerint teljes mértékben jellemzi a jelenkori társadalmat. Erős túlzással mondhatjuk, hogy akinek nincsenek alapjai, nincsenek személyes tapasztalatai a technikai vívmányokkal kapcsolatosan, annak sokkal nehezebb dolga van a mai világban, mint társainak.

Olykor szüleim segítséget kérnek tőlem vagy testvéremtől, mert nem értenek valamit a számítógéppel vagy az internettel kapcsolatosan. Akadt rá példa nem egyszer, amikor azt kellett nekik mondanom, hogy sajnos nem tudom én sem a pontos választ. Itt látszik jól az, hogy hiába tartozom a fiatal generációhoz és hiába nőttem fel a számítógép társaságában, még sok dolog van, amit nekem is meg kell tanulni. Ilyenkor méltán gondolhatják azt az idősebbek, hogy ha a fiatalok nem tudják, akkor ki tudja?

Pont ezért tartom praktikus és problémamegelőző dolognak azt, hogy már az általános iskola alsó tagozatában oktatnak számítástechnikai ismereteket a diákoknak, amikre alapozva könnyen tudnak boldogulni a számítógép és az internet világában. Ezt követően a gimnáziumban is a kötelező tantárgyak között szerepel az informatika. Pár évvel ezelőtt az ELTE keretein belül én is elvégeztem egy informatikai kurzust közismereti tantárgyként és biztosan állíthatom, hogy csakis előnyömre vált.

Azonban a kurzus nem tanított meg arra, hogy a hatalmas és gomolygó információrengetegből hogyan válogassam ki azokat, amelyekre ténylegesen szükségem van. Ezt nekem kellett megtanulnom. Egy egészen egyszerű példával élve: ha naponta estefelé belépek az e-mail fiókomba, akkor általában sokkal több a haszontalan levél, mint amelyikre valóban szükségem van. Mindenféle hirdetések, reklámok érkeznek, amelyeket bevallom se kedvem, se időm nincsen elolvasni.

A többiek blogját olvasva többen kitértek arra és egyet is értettek azzal, hogy inkább vagyunk információ használók, mint információ megosztók. Ennek több oka lehet.

Nyilván könnyebb csak beszippantani az új adatokat, mint azokat rendezetten és érthetően közzétenni. Én úgy gondolom (és a blogokat olvasva akadt más is, aki hasonlóképpen vélekedett), hogy ha például csak az órán szóba jött Wikipédia oldalt vesszük figyelembe, akkor kevesen mernek ahhoz hozzátenni. Szerintem az emberek többsége, ha az interneten rákeres valamire, akkor szinte elsőként a Wikipédia oldala jelenik meg. Ha csak a kurzus címét írjuk be a keresőbe, rögtön az első találat a Wikipédia információtudomány című oldala. Már az előző írásomban is említettem, hogy lehetséges, hogy az emberek nem érzik tudásukat eléggé biztosnak és alaposnak ahhoz, hogy egy mások számára ilyen könnyen elérhető, népszerű felületen közzétegyenek adatokat. A másik ok lehet az, hogy értelemszerűen ha az ember valamire rákeres, akkor nyilván azt azért teszi, mert információt szeretne megtudni arról a bizonyos dologról. Ennek fényében aligha tudná kiegészíteni, hiszen neki is hiányosságai vannak a témát tekintve.

Szintén előző bejegyzésemre szeretnék hivatkozni, amikor is a repülőtéren való fennakadásokról írtam. Számítógép és internetkapcsolat hiányában teljesen felborult a normális munkafolyamat rendje, káosz alakult ki a reptéren. Csak nagy fáradozások árán tudtunk urai lenni a helyzetnek. Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen szüleim munkája is szorosan kapcsolódik az informatikához, ugyanis az orvosi rendelőben a páciensek adatait számítógépen tárolják. Ha ez egy kis időre is meghibásodik, leáll a rendszer és a folyamatok nagy mértékben lelassulnak, ami torlódáshoz vezet. De ezen a két példán kívül nyilvánvalóan még számos esetet lehetne említeni, aminek alapvető kelléke a számítógép internettel.

Összegezve ismételten csak arra tudok kilyukadni, hogy ez egy mindig is vitatott téma marad. Mindig lesznek akik némileg vonakodnak tőle, és lesznek akik nélkülözhetetlennek vélik. Én úgy gondolom, hogy egy kicsit a kettő között vagyok, de úgy, hogy inkább az utóbbi táborhoz állok közelebb.