Információtudomány és média a 21. század elején: információs társadalom; modellek, gazdasági és társadalmi következmények.

A második bejegyzésem már a többiek által írt néhány blog-os iromány elolvasása után írom. Érdekes volt azt tapasztalnom, hogy sokan megijedtünk a blog írástól. Többes számban mondom, mert kezdetben nekem is voltak félelmeim. Ugyan én is tulajdonképpen a számítógéppel kézenfogva nőttem fel, mégis valami miatt úgy alakult, hogy sosem adtam a fejem internetes blog írására. Ugyanakkor véleményem szerint nem csak magától az internettől és a blog-tól riadtunk meg, hanem attól is, hogy hogyan fogunk tudni megfelelni ezeknek a követelményeknek. Hogyan tudjuk mindezt összeegyeztetni megszokott életvitelünkkel, munkánkkal, családdal stb.

Már nem is emlékszem vajon hány éves lehettem, amikor megvették a szüleim az első számítógépet, amit később az internet beköttetése követett. Elmondhatom magamról, hogy szinte mindig megtalálok mindent az interneten, amit meg akarok találni, amire szükségem van, amire kíváncsi vagyok, mégis tudásomat bizonyos területeken hiányosnak érzem.

Felmerül bennem a kérdés, hogy ha én fiatalon így érzek, akkor mi a helyzet az idősebb generációval? Azt hiszem elmondható, hogy az idősebb korosztály általában szkeptikusabb az internet és a számítógép világával kapcsolatosan. Ami nekik bonyolult és teljesen érthetetlen az a fiatalabbaknak egyértelmű és világos, mint a nap. Nyilván, mert többségünk ezen nőtt fel, úgymond ebbe születtek bele.

Szüleim példáját tekintve ők is folyamatosan igyekeznek felzárkózni a rohamos technikai fejlődéshez. Itt nem csak feltétlenül a számítógépre gondolok, hanem a mobiltelefonra is. Nem nézem le őket és nem tartom őket esetlennek, csak azért mert nehezebben tudják kezelni a telefonjukat és mert nehezebben látják át a számítógép működését. Tanult, nyelveket beszélő, diplomás emberek tehát nincs a felfogásukkal baj, hanem annál inkább a rohamos változásokkal és fejlődésekkel van a probléma. Idegen számukra az a sok ketyere, amiket mi napi szinten rutinosan használunk. Kérdezgetik olykor, hogy milyen az a Facebook, milyen tevékenységeket lehet ott folytatni és hogy éppen kivel beszélgetek a chat-en. Nemrég rácsodálkoztak arra, hogy hogyan tudok a mobiltelefonomról internethez kapcsolódni és úgy levelezni az ismerőseimmel, vagy akár onnan is meg tudom nézni az aznapi időjárást vagy a TV műsort. Hangoztatom, igyekeznek tartani a lépést és ez mindenképpen pozitív fényt vet rájuk.

Előző írásomban is említettem, hogy az elmúlt nyáron külföldön tartózkodtam három hónapon keresztül, messze Magyarországtól. Mindenképpen be kell látni, hogy a kapcsolattartást igencsak nehézkesen lehetett volna kivitelezni internet nélkül. Természetesen rendelkezésünkre állt a mobiltelefonunk, de nagyon drága mulatság lett volna az Egyesült Királyságba és –ból ide-oda telefonálgatni mindennap. A világhálón e-mailben, közösségi oldalon tartottam a kapcsolatot szüleimmel és barátaimmal, bár nyilvánvalóan időnként telefonon is beszéltünk.

Ez is bizonyítja azt, hogy az idősebb generáció (szüleim) akármennyire is furcsállja ezt a hatalmas internetes lázat, bizonyos esetekben csak beigazolódik a tény, hogy ez egy hasznos dolog, amivel időt és pénzt is meg lehet takarítani és mindemellett praktikus és kényelmes megoldás.

Amióta hazajöttem külföldről rendszeresen tartom a kapcsolatot interneten az ott szerzett ismerőseimmel és már a következő nyarat tervezzük. Rendkívül időigényes és drága megoldás lenne, ha mind a tizenakárhány külföldi ismerősömmel postai úton leveleznék. Bár, amikor általános iskolás voltam, akkor voltak levelező barátaim, akikkel kézzel írt leveleket váltottunk egymással, de ahogy berobbantak a technika vívmányai a borítékot hamar lecseréltük az e-mailre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mai napig ne lehetne postai úton kapcsolatot tartani bárkivel, vagy egy-egy képeslapot küldeni. Van benne egy kis ’nosztalgia’.

Hasonlóan idevágó téma, ha jól emlékszem Sz. Enikő blogjában olvastam a következőt, és mindenképpen egyetértek vele. Többen vannak a csoportban ugyebár főként levelezős hallgatók, akik munka miatt nem tudnak személyesen megjelenni a szerdánkénti előadásokon az egyetemen. Nos, ha nem lenne internet, akkor nem lenne lehetőség arra, hogy ustream-en (akár élőben, akár később) végighallgathassuk a kollokvium tananyagát. Ami értelemszerűen azt vonná maga után, hogy nem tudnánk megírni a blogunkba a bejegyzéseinket. Tehát az órai anyag ustream-en való követése is egyfajta kapcsolattartás, ami esetünkben nagyon hasznos.

Viszont pár mondat erejéig kitérnék az interneten való kapcsolattartás gyanánt az ott történő ismerkedésre. Az online chat szobák, társkereső oldalak és fórumok lehetőséget nyújtanak arra, hogy új embereket ismerjünk meg, hogy bővítsük ismerőseink körét. Ám ennek egyetlen csalóka hátulütője lehet az, hogy a másik fél által elhangzottak nem feltétlenül fedik a valóságot. Őszintén szólva én még nem próbáltam interneten ismerkedni, kicsit ódzkodom is a dologtól, de innen-onnan már többször hallottam, hogy a neten való személyleírás és bemutatkozás nem igazán felelt meg a valóságnak.

Mint fent említettem, hogy sokszor magam is úgy érzem, hogy hiányosságaim vannak a fejlődő technikát tekintve. Ilyenkor kell beszélnünk a kulturális késésről, ami azt jelenti, hogy a technikai fejlődés sokkal azelőtt jár, mint ahogy azt a társadalom képes lenne követni. Mondhatjuk, hogy úgynevezett ’fáziskésésben’ vagyunk a rohamos fejlődéssel szemben. Ez a jelenség véleményem szerint teljes mértékben jellemzi a jelenkori társadalmat. Erős túlzással mondhatjuk, hogy akinek nincsenek alapjai, nincsenek személyes tapasztalatai a technikai vívmányokkal kapcsolatosan, annak sokkal nehezebb dolga van a mai világban, mint társainak.

Olykor szüleim segítséget kérnek tőlem vagy testvéremtől, mert nem értenek valamit a számítógéppel vagy az internettel kapcsolatosan. Akadt rá példa nem egyszer, amikor azt kellett nekik mondanom, hogy sajnos nem tudom én sem a pontos választ. Itt látszik jól az, hogy hiába tartozom a fiatal generációhoz és hiába nőttem fel a számítógép társaságában, még sok dolog van, amit nekem is meg kell tanulni. Ilyenkor méltán gondolhatják azt az idősebbek, hogy ha a fiatalok nem tudják, akkor ki tudja?

Pont ezért tartom praktikus és problémamegelőző dolognak azt, hogy már az általános iskola alsó tagozatában oktatnak számítástechnikai ismereteket a diákoknak, amikre alapozva könnyen tudnak boldogulni a számítógép és az internet világában. Ezt követően a gimnáziumban is a kötelező tantárgyak között szerepel az informatika. Pár évvel ezelőtt az ELTE keretein belül én is elvégeztem egy informatikai kurzust közismereti tantárgyként és biztosan állíthatom, hogy csakis előnyömre vált.

Azonban a kurzus nem tanított meg arra, hogy a hatalmas és gomolygó információrengetegből hogyan válogassam ki azokat, amelyekre ténylegesen szükségem van. Ezt nekem kellett megtanulnom. Egy egészen egyszerű példával élve: ha naponta estefelé belépek az e-mail fiókomba, akkor általában sokkal több a haszontalan levél, mint amelyikre valóban szükségem van. Mindenféle hirdetések, reklámok érkeznek, amelyeket bevallom se kedvem, se időm nincsen elolvasni.

A többiek blogját olvasva többen kitértek arra és egyet is értettek azzal, hogy inkább vagyunk információ használók, mint információ megosztók. Ennek több oka lehet.

Nyilván könnyebb csak beszippantani az új adatokat, mint azokat rendezetten és érthetően közzétenni. Én úgy gondolom (és a blogokat olvasva akadt más is, aki hasonlóképpen vélekedett), hogy ha például csak az órán szóba jött Wikipédia oldalt vesszük figyelembe, akkor kevesen mernek ahhoz hozzátenni. Szerintem az emberek többsége, ha az interneten rákeres valamire, akkor szinte elsőként a Wikipédia oldala jelenik meg. Ha csak a kurzus címét írjuk be a keresőbe, rögtön az első találat a Wikipédia információtudomány című oldala. Már az előző írásomban is említettem, hogy lehetséges, hogy az emberek nem érzik tudásukat eléggé biztosnak és alaposnak ahhoz, hogy egy mások számára ilyen könnyen elérhető, népszerű felületen közzétegyenek adatokat. A másik ok lehet az, hogy értelemszerűen ha az ember valamire rákeres, akkor nyilván azt azért teszi, mert információt szeretne megtudni arról a bizonyos dologról. Ennek fényében aligha tudná kiegészíteni, hiszen neki is hiányosságai vannak a témát tekintve.

Szintén előző bejegyzésemre szeretnék hivatkozni, amikor is a repülőtéren való fennakadásokról írtam. Számítógép és internetkapcsolat hiányában teljesen felborult a normális munkafolyamat rendje, káosz alakult ki a reptéren. Csak nagy fáradozások árán tudtunk urai lenni a helyzetnek. Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen szüleim munkája is szorosan kapcsolódik az informatikához, ugyanis az orvosi rendelőben a páciensek adatait számítógépen tárolják. Ha ez egy kis időre is meghibásodik, leáll a rendszer és a folyamatok nagy mértékben lelassulnak, ami torlódáshoz vezet. De ezen a két példán kívül nyilvánvalóan még számos esetet lehetne említeni, aminek alapvető kelléke a számítógép internettel.

Összegezve ismételten csak arra tudok kilyukadni, hogy ez egy mindig is vitatott téma marad. Mindig lesznek akik némileg vonakodnak tőle, és lesznek akik nélkülözhetetlennek vélik. Én úgy gondolom, hogy egy kicsit a kettő között vagyok, de úgy, hogy inkább az utóbbi táborhoz állok közelebb.

Információtudomány és média a 21. század elején: információs társadalom; modellek, gazdasági és társadalmi következmények.

A legutóbbi előadás alkalmával sok olyan témáról volt szó, ami valójában jelen van mindennapjainkban, de mégis szinte láthatatlannak tűnnek. Lehet, hogy annyira természetes dolgok, hogy nem is állunk le gondolkodni rajtuk, mert alapvetően részesei mindennapjainknak. Bejegyzésemben ezeket szeretném megosztani és saját véleményemet, nézőpontomat közzétenni a témával kapcsolatban.

Több olyan téma is felmerült, amiről sokáig lehetne vitatkozni.

Az egyik ilyen téma az internet és az internethasználat. Emlékszem még elég kicsi voltam, amikor 1997 körül Karácsonykor szüleim bevezették otthonunkban az internetet. Testvéremmel el voltunk tőle ájulva, pedig akkor még nagyon kezdetleges fázisban volt az egész. Sőt emlékszem, hogy internetezés alatt még a vezetékes telefont sem lehetett használni. Azóta hihetetlen változásokon ment keresztül, manapság elképesztő módon uralja a világot, beleértve mindennapjainkat. Véleményem szerint rengeteg előnnyel is bír, de ugyanakkor hátulütője is van.

Manapság nagyon sokan vonakodnak attól, hogy információt tegyenek közzé magukról a világhálón, azzal érvelve, hogy azokkal bárki bármikor visszaélhet, akárki felhasználhatja esetleg olyan dolgokra, amik kellemetlenséget okozhatnak a későbbiekben. Ha gondolunk itt például az egyes közösségi oldalakon (például Facebook-on) a profilokra, véleményem szerint mindenkinek a saját döntése az, hogy mennyi információt hajlandó megosztani önmagáról, mindazt saját felelősségre. És az sem utolsó szempont, hogy ezeket az adatokat kivel osztja meg. Különböző beállítási lehetőségek közül lehet válogatni, amelyek segítségével leszűkíthetjük azok körét, akikkel ténylegesen meg akarjuk osztani személyes adatainkat. Az már teljesen más kérdés, hogy a ’közönség’ kíváncsi-e ezekre az információkra. Igaz az állítás, miszerint, aki nem hozza nyilvánosságra bizonyos adatait, azokkal nyilvánvalóan nem is tud senki visszaélni.

Sokaknak fenntartásaik vannak például az interneten való vásárlással kapcsolatosan. Őszintén szólva kezdetben én sem voltam ennek a híve, de egyszer barátaimmal belevágtam és rájöttünk, hogy vannak olyan oldalak, amelyek teljes mértékben megbízhatóak. Talán túl nagy a hírnevük és túl sok felhasználójuk van ahhoz, hogy visszaéljenek bárkinek is az adataival. Természetesen olykor bekövetkezhetnek fennakadások és hibák, de ez nem feltétlenül maga az internet hibája és emiatt nem kell azonnal az ördög találmányának nevezni.

Ugyanis ha belegondolunk, internet nélkül a mai világban aligha lehetne boldogulni, szinte elengedhetetlen eszköze mindennapjainknak. Lényeges, hogy felgyorsítja munkánkat és a tanulási folyamatokat. A gyorsaság miatt sokkal praktikusabb megoldás számítógéppel, interneten végezni bizonyos dolgokat, mint például manuálisan. Gondolok itt egyetemistaként például az egyetemre való beiratkozásra, kurzusfelvételre, vizsgajelentkezésre. Sokkalta egyszerűbb így az adatok feldolgozása, több időt takaríthatunk meg, amit más hasznos dologra fordíthatunk.

Egy kis személyes kitérőt szeretnék tenni pár mondat erejéig. Ide kapcsolódik személyes munkatapasztalatom, ugyanis amikor a repülőtéren dolgoztam utaskiszolgálási ügyintézőként, egyértelműen számítógépet használtunk az utasok felvételére. Azonban olykor előfordult, hogy a rendszer meghibásodott, aminek orvoslása igen hosszú időt vett igénybe. Így ilyenkor arra kényszerültünk, hogy manuálisan álljunk neki gyártani a beszállókártyákat és kézzel írott cédulákat ragasszunk az utasok csomagjaira. Ez a tortúra többszörösen annyi időt vett igénybe, mintha számítógépekkel dolgoztunk volna. Csak érzékeltetni szeretném a lassúságot; egy nap indult körülbelül 10-12 járat, mindegyiken minimum 150 emberrel. Ha ebből a 10-12 járatból, csak 2 esett bele abba az intervallumba, amikor a számítógépek meghibásodtak, akkor is legalább 300 ember beszállókártyáját kellett kézzel írni. Arról már nem is beszélve, hogy a lelassult munkafolyamat miatt a repülőgépek nem kis késéssel tudtak csak elindulni a célországba (ami értelemszerűen a további járatok késéséhez vezetett) és emiatt nekünk is túlórázni kellett. Tehát senki sem járt jól. Ez a példa is azt tükrözi, hogy számítógép és internet nélkül majdhogynem megállt az élet a repülőtéren.

Nem utolsó sorban az internet számos szórakozási lehetőséget is nyújt. Sok közösségi oldal, blog, videómegosztó közül válogathatunk és szinte mindent el lehet intézni az interneten keresztül csupán néhány kattintással. Gondolok itt a vizsgajelentkezéstől, a pénzátutaláson, a külföldi levelezéseken, a média letöltésen keresztül egészen a vásárlásig vagy egy utazás megszervezéséig, mindent. Összehozza az embereket, új kapcsolatok, barátságok szövődhetnek, külföldiekkel való megismerkedésre ad lehetőséget, ami tanulás, pontosabban nyelvtanulás szempontjából is nagyon pozitív. Az interneten való kapcsolattartás eltörli a tér és időkorlátokat, hiszen a nagy távolságok és időeltolódás ellenére is kapcsolatban lehetünk bárkivel.

Személyes tapasztalataimra támaszkodva érzékelem ennek előnyét, hiszen a nyarat külföldön töltöttem munkavállalás céljából. Ha nem lett volna internet, aligha tudtam volna folyamatosan tartani a kapcsolatot itthon levő szüleimmel és barátaimmal. Most fordult a kocka, jelenleg több ismerősöm van külföldön és én vagyok itthon, de ez nem okoz akadályt abban, hogy napi szinten ne tudjuk tartani a kapcsolatot egymással. Természetesen a telefon is rendelkezésre áll, ám lényegesen kedvezőbben járunk anyagilag ha azt internetet választjuk, nem kell aggódnunk a beszélgetés időtartama miatt.

Ezenkívül érdeklődési körünknek megfelelően válogathatunk a számos információ közül. Ismét fontos kiemelni a gyorsaságot, hiszen most már könyveket olvashatunk az interneten, a regények és tudományos könyvek is teljes egészükben elérhetőek a világhálón. Ez lényegesen gyorsabb és kényelmesebb megoldás, mint elmenni a könyvtárba, sorban állni, esetleg napokat várni egy-egy könyvre, aztán odafigyelni a határidők betartására. Bár én szeretek könyvtárba járni és véleményem szerint a könyvolvasásnak is megvan a maga varázsa és talán fiziológiai szempontból ’egészségesebb’ egy könyvet kiolvasni, mint ugyanazt a regényt a laptop képernyőjén bámulva magunkévá tenni. De ez nyilvánvalóan nem zárja ki azt, hogy ne használnám az internetet efféle dolgokra. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy ha kikapcsolódásról vagy tanulásról van szó, akkor melyiket választja.

Egy kicsit ide kapcsolódik az ökológiai szemponttal kapcsolatos téma, ugyanis az óra folyamán szóba került az, hogy a számítógépek gyártásához szükséges bizonyos nyersanyagok lassacskán kezdenek hiánycikké válni, tehát nagyon nagy az energiafelhasználás, amit inkább más hasznosabb dolgokra lehetne fordítani (szegényebb országok segítése például). Ez nyilván így van, viszont most már elértünk egy olyan magas szintet a technika fejlődésében, ami már visszafordíthatatlan és aligha tudnánk létezni, dolgozni, tanulni számítógépek nélkül. A könyvek esetében viszont a papírfelhasználást lehetne felhozni, amivel valamilyen szinten a természetünket ’károsítjuk’.

Az órán szóba jött a kulturális késés fogalma. Valahogyan azt érzem, hogy ez roppant módon jellemző a mai társadalmakra. A hihetetlen mértékű és gyorsaságú fejlődést nehéz követni. Aki nem jártas ebben a témában, akiknek nincsen úgymond előzetes tudása, előzetes tapasztalatai ezzel kapcsolatosan, annak számára ’kínainak’ tűnhet mindaz, ami körülveszi. A technikai fejlődés több lépéssel előttünk jár, olyannyira, hogy azt a társadalom nem képes, vagy csak nehezen és lassan képes követni. Szinte lehetetlen naprakész lenni állandóan. Sokkal több az információ, mint amennyit át tudok tekinteni, el tudok olvasni. Arról nem is beszélve, hogy mennyi időbe telne, mire mindezt feldolgoznám és reagálni tudnék mindenre. Ezért igyekszem szelektálni és szűrni az adatokat. Persze nem minden esetben, mert gyakran olyan információ is segítségemre lehet bármiben, ami csak úgy elém kerül. Mindenesetre valóban nehéz lépést tartani a rohamos fejlődéssel és az információ szélsebes áramlásával.

Említést nyert az is, hogy információs társadalomról lévén szó információs megosztóknak és információ fogyasztóknak is kellene lennünk egyaránt. Azonban amint láthatjuk, ebből inkább utóbbi valósul meg. Lényegesen kevesebben használják az internetet arra, hogy adatokat, információt osszanak meg. Inkább csak keressük és bekebelezzük az információáradatot.

E kapcsán szóba jött a Wikipédia nevű kollaboratív oldal, amivel kapcsolatban sokaknak fenntartásaik vannak. Többen azt mondják, hogy hiányos és nem megbízható. Ami alapvetően abból fakad, hogy nem teszünk ellene. A Wikipédia alapvetően egy olyan oldal, amit ’hétköznapi’ emberek töltenek fel adatokkal és akárki akármikor kiegészítheti vagy átírhatja az oldal tartalmát. Véleményem szerint sok időt és energiát venne igénybe kipótolni ezeket a hiányos oldalakat. Másrészt lehet, hogy kétségeim támadnának afelől, hogy biztosak-e oly mértékben ismereteim az adott témával kapcsolatosan, hogy fel merjem írni az internetre a többi felhasználó számára. Tehát véleményem szerint az emberek döntő többsége főleg azért fél például egy szakdolgozatban vagy tudományos értekezésben forrásként megjelölni a Wikipédiát, mert nem tűnik száz százalékig hitelesnek és megbízhatónak. Ellenben egy könyvvel, amit nyugodt szívvel használunk fel irodalomként.

Véleményem szerint a számítógép és az internet világa mindig is egy olyan téma volt és marad is a jövőben, ami sok vitát vált ki. Lehet érvelni ellene és lehet érvelni mellette is, valahol mind a kettő tábornak igaza van/lesz. Kétségkívül annyira eluralkodott felettünk, hogy már belekúszott észrevétlenül mindennapjainkba. Véleményem szerint amíg egy egészséges szinten használjuk az internetet és az ott levő adatokat, addig nem kell kétségbe esni, mert igenis egy hasznos találmányról beszélünk, ami sok szempontból kényelmessé teheti életünket. A baj akkor van, ha már esetleg addiktívvá válik mindez oly mértékben, hogy a függőség befolyásolja, netán akadályozza életünk megszokott menetét és megjelennek az elvonási tünetek.

Távoktatás és e-learning: didaktikai modellek, az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek

A Távoktatás és e-learning nevű tantárgy keretein belül, az első előadáson elhangzottakra szeretnék egy úgymond reflektáló beszámolót írni. Ezen előadáson a didaktikai modellekről, az oktatási folyamatot meghatározó alapelvekről volt szó.

Dióhéjban a didaktika az oktatás elmélete a pedagógia tudományában. Maga a didaktika elnevezés görög eredetű szó és Comenius 1632-es évi Didactica Magna című könyve óta terjedt el. A tanítás, tanulás törvényszerűségeit kutatja és tárja fel.

Mint, ahogy az óra legelején is elhangzott; vannak fontos didaktikai alapkérdések: ki oktat, mit oktat, kiknek oktat, de a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan oktat?

Mindenekelőtt fontos, hogy tisztában legyünk magával a távoktatás fogalmával. A távoktatás kifejezés már önmagában is tartalmazza azt, hogy a tanuló és az oktató nincsenek feltétlenül a tanulás folyamatának teljes egésze alatt személyes kapcsolatban. Nem találkoznak folyamatosan személyesen, de mégis állandó a kontakt kettejük között.

Véleményem szerint a távoktatás egy roppant praktikus megoldás azon személyek számára, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak a hagyományos módon részt venni az oktatásban, viszont megvan bennük a kellő motiváció arra, hogy tanuljanak. Akár munka miatt, akár hátrányos helyzetükből adódóan kell választaniuk ezt a megoldást. Így a munka mellett gond nélkül gazdálkodni tudnak szabadidejükkel, illetve lehetőségük van a permanens tanulásra is, illetve az intézménnyel való folyamatos kapcsolattartásra. Ugyan az effajta tanulásnak nem alapvető feltétele a személyes jelenlét, azért úgy vélem, hogy bizonyos helyzetekben fontos lehet a tanuló és a tanár közötti személyes kontaktus, hiszen egy személyes találkozás során esetleg más jellegű témák és kérdések vetődhetnek fel, könnyebb átsiklani egyik gondolatról a másikra vagy egyik témáról a másikra és a metakommunikációból is igencsak lényeges következtetéseket lehet levonni.

Az órán több didaktikai modellről is szó esett. Röviden pár szót szeretnék ejteni azokról, amelyek a legjobban lekötötték figyelmemet, amelyeket a legérdekesebbnek tartottam és amelyekkel többségében egyetértettem.

Felix von Cube matematikai alapon működő kibernetikai-információelméleti modellje igen érdekes volt számomra. Ugyanis ennek a modellnek az alapelve a nagymértékű szabályozás, amely a tanulási folyamatot egy gép működéséhez hasonlítja. Eszerint a nevelés és a képzés egyféle szabályozás, amelyek meghatároznak egy információáramlási folyamatot. A szabályozás struktúráját egy kibernetikai szabályozási kör segítségével lehet felvázolni. A szabályozó erő, ami a rendszert működteti nem más, mint a tanár tanítási stratégiája. A tanulási folyamatban mindennek megvan a maga hajszálpontos helye, ideje és célja, illetve az esetlegesen felmerülő hibákat és tévedéseket azonnal javítja. Hatékonyság szempontjából ez a modell kitűnően alkalmazható. Az órán elhangzott pár gondolat arról, hogy sokan nem tartják hatékonynak a távoktatást ’személytelensége’ miatt. Tehát ezek szerint nem tekinthető minőségi és hatékony tanulásnak a távoktatásbeli tanulás, mert az oktató vagy a tanuló nincsen jelen, nincsen közöttük személyes kapcsolat. Hajlamosak az emberek ezt feltételezni, ám erre a tévhitre tökéletesen rá lehet cáfolni Felix von Cube kibernetikai-információelméleti modelljével. Ugyanis a tanulási folyamat nem attól lesz hatékony, ha a személyek egyszerre egy időben jelen vannak, hanem alapvetően az előadás kidolgozottsága határozza meg az eredményességet. Lehet egy előadásnak egyszerre sok hallgatója, tehát mondhatjuk, hogy megvan a személyes kapcsolat a tanulók és a tanár között, de az eredményesség főként az oktató felkészültségén és a módszerein múlik.

Christine Möller modellje alapvetően egy erősen célorientált modell, amely tartalmazza a tanulási folyamat célját és e cél elérésének pontosan megszervezett menetét lépésről lépésre. Nagyon fontosnak tartom e modell alapelvét, hiszen alapvető fontosságúnak tekintem azt, hogy folyamatosan határozott célokat tűzzünk ki magunk elé. Csakis ezek képesek cselekvésre motiválni az embert, ezek szükségesek ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, motiváltak és elégedettek legyünk. Ez vonatkozik ugyanúgy az élet bármely terére, ugyanúgy, mint a tanulásra.

Alapvető hiányosság az oktatásban számos esetben az, hogy nem tanítják meg azt, hogy hogyan kell hatékonyan tanulni. Nem szembesülnek a tanulók azzal, hogy hogyan kell részekre bontani a tananyagot, amely részeket egymás után követve elérhetnék a kívánt a célt, azaz a sikeres eredményt. Másképpen nem lehet hatékonyan és eredményesen előre haladni.

John Bissell Carroll modellje azt veszi alapul, hogy a tanulás hatékonysága a tanulással töltött idő tartamától függ. Ezt én úgy értelmezem, hogy elvileg minél több időt szentelek valaminek a tanulmányozásával, tanulásával, annál jobban fogom tudni. Ez egy bizonyos fokig igaz, hiszen ha sokan foglalkozom valamivel, akkor értelemszerűen egyre jobban át fogom látni azt a bizonyos dolgot, és egyre többet fogok megtudni róla. Viszont ugyanakkor az idő múlásával fennáll a motiváció hanyatlásának is a veszélye, az a bizonyos dolog könnyen unalmassá válhat. Ez a modell alapvetően kimondja, hogy a tanulási folyamat mérhető. Meg lehet mérni, hogy egy adott tanulónak egy bizonyos tanulási folyamat elsajátításához mennyi időre van szüksége. Fontos, hogy arányban legyen a tanuláshoz szükséges idő és a tanulásra szánt idő. Két eset van, amit két végletként is nevezhetnénk:

Egyik eset, ha egy bizonyos dolog elsajátításához több időt szánunk, mint amennyit kellene. Ez esetben ugyan eredményes lesz a tanulási folyamat, mert elértük a kívánt eredményt, viszont hatékonynak már nem mondható, hiszen több időt szenteltünk rá, mint amennyit kellett volna. A ’feleslegesen’ elhasznált időt más hasznos dologra is lehetett volna fordítani.

A másik eset, amikor kevesebb időt töltünk el egy tanulási folyamat elsajátításával, mint amennyi szükséges lenne. Ez esetben a tanulási folyamat sem eredményesnek, sem hatékonynak nem mondható, hiszen az arra fordított idő túl kevés volt és a kívánt eredményt sem sikerült elérni. Ezért is fontos odafigyelni az arányokra; a tanulásra szánt idő és a tanuláshoz szükséges idő közötti megfelelő arányt kell megtalálni oly módon, hogy e két érték között ne legyen túl nagy az eltérés.

Benjamin S. Bloom optimális tanuláselmélete a fent említett John Bissell Carroll modelljéhez hasonlít. Kimondja, hogy elegendő idő és megfelelő tanulási körülmények fejében a tanulók képesek elsajátítani a számukra előírt követelményeket. Az órán elhangzott erre egy találó példa, miszerint ha a tananyagot úgymond ’ömlesztve’ a tanulókra zúdítjuk, és nem bontjuk kisebb-nagyobb részekre, akkor kevesebb eséllyel fogják megérteni és feldolgozni az információt. Bizonyos mérések kimutatták, hogy abban az esetben, amikor a tananyagot nem tagolva, nem rendszerezve adták elő a tanulóknak, az óra végére csak a 10 százalékuk értette, hogy pontosan miről szólt a tanóra.

Teljes mértékben egyetértek ezzel az elmélettel. Ha csak visszagondolok eddig tanulmányaimra, számomra is sokkal könnyebben értelmezhetőbb volt az az előadás, amikor áttekinthetően, rendezetten részekre bontva adták elő a tananyagot, majd minden egyes szakasz után tisztáztuk az esetlegesen felmerülő kérdéseket. Tehát mindenképpen érdemesnek tartom megfelelő mennyiségű, áttekinthető részekre bontani az anyagot, illetve ezen részek között rákérdezni az anyaggal kapcsolatos kérdésekre. Mindezek értelmében nem a végén célszerű feltenni a kérdést, hogy értették-e az elmúlt x perc anyagát, hanem részletenként ajánlatos feltenni ezt a kérdést. Ha így lépésenként haladunk, akkor sokkal könnyebben érthetővé és emészthetővé válik a tananyag és a tanulási folyamat is sikeres és hatékony lesz.

Elmondhatom, hogy az első óra igen tanulságosnak bizonyult számomra, különösen a fent említett modellek keltették fel érdeklődésemet. Sok újat megtudtam a tanulás folyamatáról ezen elméleteknek köszönhetően és arra ösztökélt, hogy kicsit jobban beleássam magam ezen modellek tanulmányozásába.

Blogomban heti rendszerességgel olvashatóak lesznek bejegyzések arról, hogy a 21. században zajló társadalmi változások miként hatnak az oktatásra. A témakörök a következők:

- Információs társadalom. Modellek, gazdasági és társadalmi következmények.

- Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia.

- Digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság

- Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalmazások

- Digitális esélyegyenlőtlenség. Internet és értékrend. kockázatok

- Internetezés és kultúra. Divatos tévképzetek

- Információs társadalom és oktatás. A tanítás és tanulás új koncepcionális keretei

- A hálózatelmélet oktatási alkamazása: konnektivizmus

- Nyílt oktatási formák a felnőttképzésben

- Felnőttképzési jó gyakorlatok online és virtuális környezetben

Illetve a távoktatás és az e-learning felnőttképzésben való helyzetéről írok hétről hétre bejegyzéseket, amelynek témakörei a következők:

- Didaktikai modellek. Az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek.

- Az eLearning fogalmának értelmezési lehetőségei

- Az oktatás környezete, az oktatási környezet színterei.

- Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere I.

- Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere II.

- A távoktatási környezet oktatási tartalomfejlesztése

- Tanárszerep távoktatási környezetben

- Tanulói szerep és tanulási stratégia távoktatási környezetben

- Motiválás, aktiviziálás, megerősítés. Feladatrendszerek elektronikus tanulási környezetben

- eLearning tartalmak és oktatási környezetek ergonómiája