Információtudomény és média a 21. század elején: digitális nemzedék elméletek, felhasználói szokások, életkor

Az elmúlt órán a digitális nemzedékekről hallhattuk előadást. Olyan fogalmakkal ismerkedtem meg, amelyeket azelőtt sosem hallottam. Először megijedtem, hogy csak én vagyok-e ennyire lemaradva, de társaim irományait olvasgatva szemrevételeztem, hogy sokaknak szintúgy új keletűek voltak ezek a fogalmak. Alapvetően a két fő szóösszetételről beszélek: digitális benszülött és digitális bevándorló.

Ebben a bejegyzésben nagyjából igyekszem követni az órai anyag felépítését, de inkább szeretném személyes véleményemre, tapasztalataimra és a környezetemben levő személyektől látottakra, illetve hallottakra fektetni a hangsúlyt. Hiszen nagyon érdekes számomra, hogy az órán elhangzott dolgok közül első hallásra furcsálltam néhányat, aztán később végiggondoltam és arra a következtetésre jutottam, hogy tulajdonképpen velem is ez történik, én is benne vagyok, illetve közvetlen környezetemben levő barátaimon is nagyságrendileg ezeket a jellemvonásokat tapasztalom.

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a digitális nemzedékeket milyen csoportokra lehet osztani, kik azok a digitális benszülöttek és kik a digitális bevándorlók? Lehet-e némi párhuzamot vonni a két utóbbi között vagy egymásnak szöges ellentétei? Lehetséges-e az átjárás a kettő csoport között?

Utánanéztem és találtam egy felosztást, ami születési idő, azaz életkor szerint hoz létre csoportokat, amelyek a következők:

-Veteránok: 1925 – 1945

-Bébi-bumm: 1946 – 1964

-X generáció: 1965 – 1979

-Y generáció: 1980 – 1995

-Z generáció: 1996 –

Illetve az órán elhangzott az, hogy manapság egy új nemzedék van kialakulóban, akik körülbelül az elmúlt két évben születtek. Ők még nem tudják, de Alfa nemzedéknek nevezték el csoportjukat.

A digitális bevándorlókról és a digitális benszülöttekről szeretnék bővebben írni. Mindkettő fogalmat 2001-ben Marc Prensky alkalmazta először a különböző generációk megjelölésére. Érdekes összehasonlítani a két tábort.

A digitális bevándorlók azokat az idősebb nemzedékeket foglalja magában, akik nem a digitális technológiákkal kézenfogva nőttek fel. Akik nem születtek bele ebbe a világba, nem ismerik a mostani technikákat, nem követik a technikai fejlődést. Ennek oka fakadhat hátrányos helyzetükből, de többségében nem is mutatnak érdeklődést az újdonsült számítástechnikai eszközök és az internet világa iránt. Azonban akadnak olyanok bőven, akik jelen voltak az internet születésekor és belőlük kisebb fajta felháborodást váltott ki a durva osztályozás, mondván, hogy szemtanúi voltak a nagy eseménynek és mégis bevándorlóként említik őket. Emiatt támadták Prensky túl ’szigorú’ csoportosítását, aminek következtében próbálkozásokat tettek a csoportosítás finomítására. Így a bevándorlókon belül beszélhetünk kívülrekedtekről, a derékhadról és a hódítókról. Mind három csoportra jellemző, hogy távol áll tőlük az internet világa. A kívülrekedtek (outsiders) szinte teljes mértékben kizárják életükből az online dolgokat, sőt olykor határozottan elutasítják az internet és a számítógép használatát. A derékhad azon emberek összessége, akik ugyan használják az internetet, de csak oly mértékben, amennyire munkájukhoz vagy egyéni szórakozásikhoz szükséges. A hódítók (felfedezők) pedig azok, akik jelen voltak az internet megjelenésének korában.

Velük ellentétben a digitális benszülöttek, enyhe túlzással mondhatjuk, hogy az interneten élik mindennapjaikat, ebben az online világban mozognak a nap túlnyomó részében. Számukra teljesen egyértelmű és természetes dolog az, hogy mobiltelefonjukról interneteznek, közösségi oldalakon tartják a kapcsolatot ismerőseikkel és szinte non stop, megállás nélkül elérhetőek (always online). Közöttük is akadnak úgynevezett leszakadók, akik úgy vélekednek, hogy az internet lerombolja a kultúrát. Viszont a csipegetők, már az elnevezésükből fakadóan is szeretnek mindenféle érdekes dolog után kutatni az interneten. A szörfölők korlátok nélkül böngésznek a világhálón, a játékosok főleg a legújabb játékokra vadásznak, míg a bloggerek internetes naplókat olvasnak és vezetnek saját mindennapjaikról, életükről, divatról, zenéről, filmekről, bármiről. A szemetelők viszont negatív kategóriát képviselnek, ugyanis ők nem kulturált formában teszik közzé véleményüket és nem szocializált formában osztanak meg tartalmakat. Az újítóknak köszönhetően halad előre a technika, ők arra törekednek, hogy az internet tartalmát rendszeresen bővítsék. Fáradozásuk nem hiábavaló, hiszen az interneten közzétett adatok száma folyamatosan bővül.

Részletesebben szeretnék kitérni a digitális benszülöttekre, hiszen jómagam és baráti környezetem is e nemzedék létszámát gazdagítjuk.

Mondhatom, hogy én valójában beleszülettem ebbe a világba, egészen kicsi korom óta van itthon számítógép és internet. Igaz akkoriban még nem sokat használtam egyiket sem, mert a LEGO és a kisautók jobban lekötöttek, de ahogy telt múlt az idő és ahogy fejlődött a technika, szép lassan azt vettem észre, hogy nem csak szórakozásra használom az internetet. A számos hasznos dolog felkutatása mellett az interneten történt 2004 körül a főiskolára való beiratkozásom, később a kurzusfelvétel, a vizsgajelentkezés. Ezt követően az egyetemre is interneten kellett beiratkozni, tantárgyakat felvenni és vizsgákra jelentkezni. Sőt, az andragógia szakra már az interneten a felvi.hu oldalon jelentkeztem elektronikusan. Ennek alapvetően a gyorsaság az oka, hiszen így sokkal könnyebb feldolgozni a hatalmas adatmennyiséget, mintha manuálisan kellene rendszerezni a jelentkezési lapokat.

A gyorsaság alapfontosságú! Elég pár kulcsszót beírni bármelyik keresőbe és máris akár több száz vagy több ezer találatot kapunk a keresett témával kapcsolatosan. Mindenképpen az emberiség előnyére válik ez a gyors keresés. Az interneten másodpercek alatt bármihez hozzáférhetünk; videók, képek, hangok, könyvek, fórumok, térképek, receptek, intézmények és cégek honlapjai, tanfolyamok, vásárlás, banki ügyintézés, kapcsolattartás stb. A közösségi oldalakon is pillanatok alatt megoszthatunk videókat, képeket, kikiálthatjuk aktuális hangulatunkat, nemtetszésünket, véleményünket, akármit. A többi internetező pedig másodpercekkel később már olvashatja és kommentelheti is.

Véleményem szerint manapság oly mértékben élünk ingergazdag környezetben, hogy ha ez valami folytán hirtelen megszűnne, vagy akár csak csökkenne, az rögtön fennakadást okozna és türelmetlenné, ingerlékennyé válnánk. Nyílván ez azért van, mert hozzászoktunk az információk ide-oda száguldásához és aligha bírnánk elviselni a lassúságot. Ha kicsivel több időbe telik, mire egy oldal betöltődik, rendszerint azonnal idegesek és mérgesek leszünk, hogy miért ilyen csigalassú az internet.

A mai nyelvhasználat és a kommunikáció is igen megváltozott az internetezők körében. Korábban főleg az sms miatt terjedtek el a különböző rövidítések és hangulatjelek, annak érdekében, hogy minél jobban leegyszerűsítsék a szöveges üzenetet és minél több információt bele lehessen sűríteni egyetlen sms-be. Most már az internetezők körében is elterjedtek az emotikonok és a rövidítések, sőt magyarosítottunk a Facebook-nak és a Twitter-nek köszönhetően több angol szót is, mint például lájkolni, posztolni, tweetelni. Ezek a szavak alapvetően benne vannak a mostani generáció szótárában, de az idősebbek aligha értik mi fán teremnek az efféle dolgok.

Én és barátaim is rendszeresen használjuk a Facebook-ot, bár úgy vélem fontos egy bizonyos mértéktartás. Aki bulikból és koncertek közben írogat ki helyzetjelentéseket a közösségi oldalakra, hiába írja, hogy szuper jó a buli, aligha hiszem ezt el neki, hiszen ha így lenne, nem lenne se ideje, se kedve arra, hogy szórakozás közben is az interneten lógjon. Az ilyen eseteket már kissé a függőséggel tudom összekapcsolni. Aki minden áldott nap kiírja, hogy éppen mit csinál, mikor, kivel, hogyan, miért, azt sem tartom egészségesnek. Alapvetően jó dolognak tartom a közösségi oldalakat a kapcsolattartás szempontjából és a rövidítésekre is mondhatjuk, hogy kreatív és ötletes dolgok, viszont felmerül a kérdés, hogy mi lesz a helyesírásunkkal? Véleményem szerint némi aggodalomra adhat okot, ha a tanulók folyamatosan rövidítéseket alkalmaznak, esetleg úgy próbálnak rövidíteni szavakat, hogy számokat írnak a betűk közé, nem használnak ékezetet vagy nagy kezdőbetűket. Úgy gondolom ezekkel mindaddig nincsen baj, amíg bele nem épül teljes mértékben a mindennapokba és amíg nem megy tudás rovására.

Így első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy a két csoport; a digitális bevándorlók és a digitális benszülöttek egymásnak szöges ellentéte, azonban véleményem szerint lehetséges egyfajta ’átjárás’ a kettő között. Ugyanis lehet, hogy valaki nem született bele a mai digitális kavalkádba és nem tartozik a tizen-huszonévesek közé, viszont csak most idősebb korára ébredt rá arra, hogy fel szeretne zárkózni és be szeretné pótolni eddigi lemaradását. Igaz, hogy életkorát tekintve nem tartozik a legifjabb generációhoz, de ha megvan a kellő motivációja, akkor ugyanúgy napi rendszerességgel Twitter-ezhet 50 évesen, mint 15 évesen.