2012. március 6., kedd

Információtudomény és média a 21. század elején: digitális nemzedék elméletek, felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia


Az Információtudomány és média a 21. században nevű tantárgy keretein belül az órán elhangzottakat igen rendhagyó körülmények között hallhattuk, hiszen nem a Tanár úr előadásában zajlott az óra, hanem Tóth-Mózer Szilvia vendégtanár előadásának voltunk szem- és fültanúi. A tanóra témája a digitális nemzedékek, felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia volt. Tehát arról hallhattunk beszámolót, hogy a digitális nemzedékek milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, milyen típusait lehet megkülönböztetni az internet használóknak és milyen az életkori felosztásuk. Nagyon érdekes témának bizonyult, hiszen jelenleg ebben élünk és nagymértékben aktuális témákat feszegettünk a tanórán. Elhangzottak olyan fogalmak, amikkel bevallom, azelőtt még nem találkoztam, de az előadás szervezett struktúrájának köszönhetően minden világossá vált számomra.
A digitális nemzedék fogalmat az órán egy úgynevezett ernyőfogalomhoz hasonlították, amelyben olyan szinonima fogalmakat fedezhettünk fel,  mint például a net generáció, az x, y, z, generáció (ami életkori felosztás szerint mutatja meg azt, hogy kinek mióta van kapcsolata az internettel, mikor találkozott azzal legelőször), XD generáció (ami a legfiatalabb nemzedék kommunikációs szokásait tartalmazza), Nintendo generáció, Facebook generáció, digitális benszülöttek és digitális bevándorlók (utóbbi két csoport tulajdonképpen kettő részre osztja az embereket, aszerint, hogy ki mennyire jártas a digitális világban).
Ezek a hasonló kifejezések mind a digitális nemzedékek megjelölésére születtek.

Karl Mannheim szerint ezek a nemzedékek nem demográfiai hullámok, hanem inkább közös élményanyagon osztozó nemzedékek, ezért nevezzük őket egy generációnak. Véleménye szerint attól nemzedék egy nemzedék, hogy valamiféle közös van bennük életkörülményüket, életvitelüket és kommunikációs szokásaikat tekintve. Tehát valamilyen közös eseménynek a részesei. Említhetjük példaként a világháborúkat megélt emberek nemzedékét, vagy más jelentős történelmi eseményt, vagy a technikai újításokat átélt nemzedéket, például a Facebook elterjedését.

Hosszabban kitértünk az órán kettő érdekes fogalom tisztázásra. Ez a két fogalom a digitális bevándorló és a digitális benszülött. Bejegyzésemben ezzel a két fogalommal fogok foglalkozni, amelyek nemrég még számomra is még új keletűek voltak. Első hallásra kicsit furcsa volt számomra ez a két megnevezés és azelőtt nem is nagyon volt szerencsém találkoztam velük, de az előadás egy átfogó, összefoglaló képet adott e két fogalomról. A következő sorokban kitérnék kicsit bővebben erre a két csoportra.

Marc Prensky vezette be a digitális benszülött és a digitális bevándorló kifejezéseket. Első hallásra nyilvánvalóan kicsit meghökkentően hangzanak és volt is visszhangja kettős felosztásának, hiszen sokan úgymond fellázadtak és felháborodtak, mondván, hogy ők jelen voltak az internet megszületésénél és mégis megbélyegezte őket a számukra kicsit sem kecsegtető digitális bevándorló címkével. A helyzet enyhítése érdekében történtek próbálkozások arra, hogy módosítsák valamelyest az éles ellentétet a két csoport között és a csoportokon belül kisebb kategóriákat neveztek meg.

Digitális bevándorlók:
A digitális bevándorlók címkével azokat illetjük, akiknek ez az egész kultúra még nagyon idegen. Nyilvánvalóan ők nem ebbe születtek bele, nem ezen nőttek fel és még nagyon sok mindent tanulniuk kell ahhoz, hogy tisztán átlássak és zökkenőmentesen használni tudják a rohamosan fejlődő technikai vívmányokat.
A digitális bevándorlók kategóriáján belül beszélhetünk további kisebb csoportokról:
-hódítók: ők a felfedezők, akik átélték és jelen voltak az internet megszületésénél, lényegében nélkülük az nem jött volna létre.
-derékhad: akik nem sajátították el a digitális világban levő technikák minden csínyját bínyját, de követniük kell valamilyen szinten a fejlődést. Éppen csak annyit használják az internetet, amennyire szükségük van munka, szórakozás vagy a mindennapi információgyűjtés szempontjából.
-kívülrekedtek: ehhez a réteghez sorolhatók azok személyek, akik nem barátkoztak meg az internettel, érdektelenek vele kapcsolatosan, sőt előfordul, hogy esetenként szilárdan elutasítják az online technikákat.

Digitális benszülöttek:
A digitális benszülöttek számára ezen technikák teljesen természetesek, hiszen beleszülettek ebbe a világba, így értelemszerűen nincsenek különösebb problémáik a digitális világ megértésével és használatával kapcsolatosan.
Elhangzottak további érdekes fogalmak, mint például az x, y, z generáció. Ők azok, akik már egészen fiatalon megismerkedtek az internet világával, közülük is különösen az y, z generáció az, akik életének már szerves részévé vált a számítógép használat és az internetezés. Ugyan az y generáció esetében vannak még fennakadások és fenntartások, viszont a z generáció az 1995 után születetteket foglalja magában, akiknek már olyan természetes eszköz a számítógép és az internet, mint a levegővétel. Egy újabb nemzedék is kialakulóban van jelenleg, tagjai azok, akik most két évesek, őket alfa generációnak nevezzük.
A digitális benszülöttek csoportján belül is észrevehetők kisebb csoportok, mint például:
-leszakadók: hasonlóak a kívülrekedtekhez, aminek oka lehet az, hogy elszigeteltek, technofóbok, érdektelenek.
-csipegetők: ezen belül léteznek a szörfölők, akik folyamatosan kutakodnak és keresgélnek a világhálón, új információkat igyekeznek felderíteni. A játékosok új online játékok után kutatnak és újabbnál újabb játékokat fedeznek fel. A bloggerek értelemszerűen internetes blogokat olvasnak és írnak is saját mindennapjaikról, itt élik ki kreativitásukat és ezen a felületen osztják meg gondolatikat a többi internetezővel. A szemetelők viszont kissé negatív kategóriát képeznek, hiszen a nevük is elárulja azt, hogy nem kifejezetten hasznos információt osztanak meg az interneten. Nem kulturáltan, nem szocializált formában tesznek közzé adatokat. A tartalmak, amiket megosztanak negatív töltetűek, rombolóak és voltaképpen feleslegesek.
-újítók: akik a világháló tartalmának bővítésén fáradoznak és mindig azon vannak, hogy korszerűsítsék azt és naprakész tartalmakat töltsenek fel az internetre.

Az előadás folyamán kitértünk a digitális benszülöttek sajátosságaira, amiket röviden szeretnék ismertetni.
Kiemeltük a gyors információszerzést. Lényegében az interneten bármi elérhető pillanatok alatt néhány kattintással. Ha célirányosan kutatunk, akkor például a google keresőbe elég a kulcsszavakat beírni és máris elénk tárul a keresett információ. A multimédiás elemek pedig még színesebbé és élvezhetőbbé teszik az online tartalmakat. Ugyanakkor a türelmetlenség is egyfajta velejárója az adatszerzésnek, ugyanis köztudott, hogy nem szeretünk pár másodpercnél többet várakozni, inkább kilépünk és esetleg megnyitunk egy másik kereső programot.
Az ingerfalás igen különös szóösszetétel számomra és eddig még nem találkoztam vele, de véleményem szerint száz százalékosan igaz a mostani világra, különös tekintettel a fiatalabb nemzedékre. Iszonyatosan ingergazdag környezetben mozgunk, ami hemzseg a különféle adatoktól és információktól. Ezt szoktuk meg. Ha viszont ez valami folytán megszűnik, vagy csak mértéke csökken, akkor ismét a türelmetlenség üti fel fejét.
Szóba került a sokcsatornás figyelem és az ezzel kapcsolatosan felmerülő kétségek. A sokcsatornás figyelem a párhuzamos feladatok elvégzését takarja, amikor is különböző tevékenységeket végzünk egyszerre (multitasking), csak kérdés, hogy ez mennyire vezet hatékony eredményhez? Kivitelezhető-e oly módon, hogy a több cselekvés közül ne csak egy, hanem mindegyik sikeres és célravezető legyen? Illetve bizonyos külső tényezők, elterelő ingerek mennyire tudják befolyásolni munkánkat!?
Az érzelemkezelést is meg kell említeni, hiszem fontos, hogy urai tudjunk lenni érzelmeinknek. Fontos tudni kezelni a monotonitást, a frusztrációt és úrrá tudjunk lenni türelmetlenségünkön.
Az időkezelés egy nagyon általános és aktuális probléma. Jellemző az emberekre, hogy mindig mindent az utolsó pillanatra hagyunk. Ahelyett, hogy rendezetten beosztanánk időnket, a legvégső pillanatokban kezdünk el kapkodni. Ide kapcsolódó fogalom a flow, ami az áramlási élményt jelenti, illetve az always online kifejezés, ami azt takarja, hogy manapság a nap huszonnégy órájában elérhetőek vagyunk. Számítógépen, mobiltelefonon, vagy a telefonon csatlakozva az internethez is szinte non stop elérhetjük egymást.
A nyelvhasználat és kommunikáció számomra az egyik legfontosabb és legérdekesebb tényező. Ódákat lehetne zengeni erről a témáról, mert nagyon sok cikket lehetett már erről olvasni, hogy mennyire megváltoztak a kommunikációs szokások. Az internetnek és a mobiltelefonoknak köszönhetően a helyesírás alapvetően romlott. Sokszor elmaradnak a nagy kezdőbetűk, a vesszők, az ékezetek. Idő- és helymegtakarítás szempontjából megjelentek a rövidítések, olykor egy szóban betűk és számok is keverednek, illetve aktuális lelki állapotunknak megfelelően emotikonokkal fejezhetjük ki hangulatunkat. Felbukkantak a szlengek, a közösségi oldalaknak köszönhetően bevezették a köztudatba a lájkol és a twittel szavakat. Ez valamilyen szinten hasznos, mert egyfajta kreativitásra enged következtetni és időt illetve helyet spórolhatunk meg a különböző érzelemkifejező jelekkel és rövidítésekkel, viszont ugyanakkor elfelejtjük alkalmazni a helyesírási szabályzatot.
A hálózatosodás azt jelenti, hogy manapság a webkettes eszközök világában éljük mindennapjainkat. Az emberek képesek naponta hosszú órákat a közösségi oldalakon lógni, ám többségében ezeken a felületeken azokkal a személyekkel tartják a kapcsolatot, akiket a ’valós’ életben is ismernek és akikkel egyébként is szoktak találkozni.
A tudás értelmezése kapcsán felbukkant kettő ismét furcsa fogalom. Az egyik a hétköznapi tudás, a másik az ünnepnapi tudás. A hétköznapi tudás tulajdonképpen az interneten bóklászást jelenti, amikor nem kifejezetten a tananyag után kutatunk, míg az ünnepnapi tudás az iskolában elsajátított ismereteket foglalja magában. Érdemes elgondolkodni azon, hogy idézőjelben mikor használjuk az ünnepnapi tudásunkat és mikor a hétköznapit.
A tekintélyhez való viszony kapcsán érdekes dolgok jöttek szóba. A tanárra nézve nyilvánvalóan kellemetlen lehet, ha a tanuló nagyobb tudással rendelkezik nála, pontosabban ha a tanuló internet segítségével információt tud lesni az internetről és azt saját tudásaként tünteti fel. Nyilvánvalóan ez csak akkor lehetséges, ha mód van arra hogy laptopot vigyünk az osztályterembe.

Számos új információval szolgált az elmúlt tanóra, nagyon sok olyan kifejezéssel ismerkedtem meg, amikkel korábban nem találkoztam. Sok újat tanultam és a következő bejegyzésemben igyekszem az itt elsajátított ismereteket saját tapasztalataimmal összekapcsolni és azt bemutatni, hogy ezek a jelenségek miként vannak jelen az én és környezetemben élő személyek életében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése